Ugrás a fő tartalomra

Prológus

Sziasztok! 

Hű, szóval blogolunk! Muszáj, persze, mert ez is a tárgy (Infokommunikációs eszközök [IKT] és web 2.0 a gyógypedagógiában) teljesítésének feltétele. De a tanulási napló vezetése blog formájában szerintem nagyon korszerű és sokkal izgalmasabb, mint a szemeszter végén papíron beadott összefoglaló. A különböző technológiák egyébként is egyre nagyobb teret nyernek az oktatásban - erről szól a projektünk is. 


A technológia fejlődésével a tudás és a tudásról alkotott kép is átalakul. Sokkal nagyobb információtár áll a rendelkezésünkre az internetnek köszönhetően, mint azoknak, akik 20 évvel ezelőtt jártak iskolába, készítettek szemináriumi dolgozatot egy könyvtár falai között vagy szabadidejükben kutattak egy adott témában.
Az információ könnyebb hozzáférhetőségének következtében a tudás forrása egy diák számára már nem kizárólag a tanár. Az is előfordul, hogy egy bizonyos területen egy tanuló tájékozottabb, mint tanára. A legtöbb témával kapcsolatban rövid keresés után számos szöveget, hang-és videóanyagot találhat a kíváncsi diák.

Az idősebb tanárok sokszor nem használják rutinosan az ismertebb online felületeket sem és gondjuk akad a hardverekkel is. Ki nem találkozott még azzal a bonyolult helyzettel, amikor a "rossz tanuló" segíti ki a kábelek között elveszett pedagógust reggel nyolckor a nyelvi teremben, ahol a takarítónő előző este a HDMI-re és USB átalakítókra fittyet hányva alaposan felporszívózott? Mindeközben a számítógép képernyője angolul panaszkodik valamiről, amit a német-orosz szakos tanár nem ért; és az emiatt érzett frusztrációját tovább növeli, hogy nagyszájú, olykor szemtelen diákja segítségére szorul, akinek egyébként fogalma sincs a Plusquamperfektről. 


Nekem többször volt alkalmam hasonló pillanatokat látni a középiskolában. Szeretnék olyan pedagógus lenni, aki akar és tud lépést tartani a technológia fejlődésével és aki érdekesebbé, szórakoztatóbbá teszi az iskolai tanulást a diákok számára a különböző mobileszközök bevonásával. Ezért kíváncsian várom, milyen elméleti és gyakorlati tudásra teszek szert a félév során.


Kép: saját

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Segítő eszközök mozgáskorlátozott személyek számára

Sziasztok! Utolsó blogbejegyzésemben szeretnék néhány nagyon hasznos eszközt bemutatni, amelyek megkönnyítik a mozgássérült személyek mindennapi életét. A számítógépek használatát rengeteg eszköz segíti. A fordított egerek használatával a gyermekek érezhetik, és láthatják az egér mozgását, a nagyméretű egerek pedig a súlyosabban mozgáskorlátozott gyermekek számára is lehetővé teszik az irányítást, akár az ujjaikkal, a tenyerükkel, esetleg lábukkal vagy más testrészükkel. Nagy- és kisméretű billentyűzet a normál billentyűzet kiváltására használható. Túlmozgás esetén a nagy billentyűzetet, gyenge izomtónus esetén pedig a kisméretű billentyűzetet javasolják. Könnyen használható, hiszen a betűk az alapba kissé be vannak süllyesztve, így nem csúszhat le a gyermek ujja a betűkről. A fej- és szemegér egy képfeldolgozó szoftver, amely a felhasználó arcának mozgását figyeli, a számítógéphez csatlakoztatott web-kamerán keresztül. A szemegér kurzusokká alakítja át a szem mo...

okosóra

Halihó! Gondolom mind hallottatok már az okosóráról, hiszen már 2013-óta piacra került. Én nem igazán mozgok otthonosan a "kütyük" világában, de tavaly a húgom mesélt róla, hogy az egyik osztálytársának van, így felkeltette az érdeklődésem és elkezdtem kutakodni. Gondoltam megosztom veletek a tapasztalataimat. Magáról az okosóra történetéről és feltalálásáról, nem szeretnék sok szót ejteni, hiszen még a wikipédián is van szócikk róla. Annak, aki hozzám hasonlóan nem jártas ebben a témában annyit írnék, hogy ez egy számítógépesített karóra, ami az idő mutatásán kívül számos funkcióval rendelkezik. Sokukon működnek okostelefon-alkalmazások, némelyiknek mobil operációs rendszere is van és akár zene- vagy videofájl lejátszására is képesek, bluetooth headset használatával. Emellett egyes modellek képesek még hívást fogadni-és kezdeményezni is. Ma pedig már más célokra is használják ezt a szerkezetet. Például az egészségügyben, most májusban találta fel dr. Balogh Csaba és tudó...