Ugrás a fő tartalomra

Money pro

A „pénz” szó, az emberek többségéből általában negatív érzelmeket vált ki. Gyakran összeszorul a gyomrunk, ha azon gondolkodunk, mégis hogyan folyt ki ilyen könnyen a kezünkből a kemény munkával megkeresett fizetés, vagy az egyetemi ösztöndíj. Becslést és homályos elképzelést általában mindenki tud adni a kiadásairól, ám az automatából lopva fogyasztott kávékra és a megevett túrórudikra költött ezrek összeszámolgatása kellemetlen meglepetést okozhat. Egyetemistaként magam is tapasztalom, hogy a gondos pénzügyi tervezés elengedhetetlenül szükséges a boldoguláshoz. A pénzügyi tudatosság első lépése pedig, hogy tudjuk, mire költünk és mennyit. Ebben segítenek nekünk a költségkövető mobilalkalmazások. Számos ebből a célból készített app érhető el hasznos és klassz funkciókkal, én ezek közül a Money pro elnevezésűt használom.


A Money pro –mint a neve is mutatja- profi költségkezelést tesz lehetővé. Az alkalmazásba belépve, egy átlátható felület fogad minket, ahol lehetőségünk nyílik könnyen és gyorsan szerkeszteni adatainkat. Megadhatjuk a bevételeink összegét, illetve forrásaikat és külön beállíthatjuk, hogy az a bankszámlá(i)nkra vagy a pénztárcánkba került. A kiadásainkat kategóriákra bonthatjuk, melyeket igény szerint állíthatunk be. Költségeinket átlátható grafikonokon ellenőrizhetjük, így hamar szembetűnik, hogy esetleges túlköltekezés esetén milyen téren kell visszafognunk magunkat.

Szeretném megemlíteni továbbá, hogy az oktatásban is remekül használhatónak tartom az ilyen jellegű alkalmazásokat. Sajnos a legtöbb iskolában kevés szó esik a gazdasági ismeretekről. Ezek az appok segíthetnek megtanítani a gyerekeknek a pénz fogalmát, értékét és kicsit belekóstolhatnak abba, hogy milyen fontos a pénzünk megfelelő beosztása.


képek: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.azv.money&hl=hu  

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Segítő eszközök mozgáskorlátozott személyek számára

Sziasztok! Utolsó blogbejegyzésemben szeretnék néhány nagyon hasznos eszközt bemutatni, amelyek megkönnyítik a mozgássérült személyek mindennapi életét. A számítógépek használatát rengeteg eszköz segíti. A fordított egerek használatával a gyermekek érezhetik, és láthatják az egér mozgását, a nagyméretű egerek pedig a súlyosabban mozgáskorlátozott gyermekek számára is lehetővé teszik az irányítást, akár az ujjaikkal, a tenyerükkel, esetleg lábukkal vagy más testrészükkel. Nagy- és kisméretű billentyűzet a normál billentyűzet kiváltására használható. Túlmozgás esetén a nagy billentyűzetet, gyenge izomtónus esetén pedig a kisméretű billentyűzetet javasolják. Könnyen használható, hiszen a betűk az alapba kissé be vannak süllyesztve, így nem csúszhat le a gyermek ujja a betűkről. A fej- és szemegér egy képfeldolgozó szoftver, amely a felhasználó arcának mozgását figyeli, a számítógéphez csatlakoztatott web-kamerán keresztül. A szemegér kurzusokká alakítja át a szem mo...

okosóra

Halihó! Gondolom mind hallottatok már az okosóráról, hiszen már 2013-óta piacra került. Én nem igazán mozgok otthonosan a "kütyük" világában, de tavaly a húgom mesélt róla, hogy az egyik osztálytársának van, így felkeltette az érdeklődésem és elkezdtem kutakodni. Gondoltam megosztom veletek a tapasztalataimat. Magáról az okosóra történetéről és feltalálásáról, nem szeretnék sok szót ejteni, hiszen még a wikipédián is van szócikk róla. Annak, aki hozzám hasonlóan nem jártas ebben a témában annyit írnék, hogy ez egy számítógépesített karóra, ami az idő mutatásán kívül számos funkcióval rendelkezik. Sokukon működnek okostelefon-alkalmazások, némelyiknek mobil operációs rendszere is van és akár zene- vagy videofájl lejátszására is képesek, bluetooth headset használatával. Emellett egyes modellek képesek még hívást fogadni-és kezdeményezni is. Ma pedig már más célokra is használják ezt a szerkezetet. Például az egészségügyben, most májusban találta fel dr. Balogh Csaba és tudó...